2.évad 51.rész-Game Over..

Kedvenc számom,az-az még 6 rész van hátra:) Nem tudom ti,hogy vagytok vele de én kicsit már várom,hogy az utolsó részt írhassam.Kíváncsi vagyok milyen érzés lesz akkor rámenni majd utoljára a "közzététel" gombocskára..

Sajnálom,hogy csalódást kellett okoznom nektek,hogy idáig várattalak titeket:/ tegnap mindenképpen akartam írni egy részt,csak büntibe voltam (vagyis nem én,de mindegy,hosszú..) és ezért nem mehettem gépez,csak este egy kicsit,akkor meg nem tudtam végezni..De most itt vagyok élek és virulok:D Vagyis inkább csak élek..Megpróbálom most rohamosan gyorsan hozni a részt,mivel szünet van,és nincs semmi dolgom:D

Válaszok az előző részhez érkezett komikra.:
Wiw.:Abban a vetélésben ne legyél olyan biztos..<3
M.Réka.:Nagyon köszönöm<3
Névtelen.:Néha kell ilyen is:)

Cser Hanna.:Jujujujujuj köszönöm:$ Ja,és ne felejtsd,hogy elfelejtkeztem a blogodról,legkésőbb ennek a befejezőrészéig,írni fogom róla a véleményem:*

GRACE:

-Egyszer élném meg azt,hogy megértesz.Egyszer csak egyszer a világon.-emeltem ki az "egyszer" szócskákat,majd sírva kirohantam a szobámból.Nem tudtam,hogy mégis merre akarok menni,csak annyit,hogy el innen.A szívem legmélyéről lehet vágytam arra,hogy utánam jöjjön..Szaporán szedtema lábamat aminek meg is lett a következménye.A lépcső közepe körül lehettem mikor megbotlottam és gurulni kezdtem.Abban a pár másodpercben mikor még magamnál voltam lepergett előttem az egész életem.

Nem is igazán magamat féltettem hanem a bennem lévő kis picit.Sohasem féltem a haláltól.Már kiskoromba a nagypapa halálakor beletörődtem abba,hogy egyszer mindennek vége szakad,és mikor számomra is el jön majd a vég nem fog fájni..Azonban attól mindig is féltem,hogy egy számomra nagyon közel állót veszítek el,nálam az lenne a végső csapás.Ezeken járt az agyam majd minden elsötétült és bekövetkezett a "Game Over"..Úgy éreztem magamat mintha egy játékba lennék és elveszíteném a végső harmadik életemet is..

A következő emlékem az volt,hogy egy szobában fekszek és szorongatja valaki a kezem..

HARRY:

-Grace.!-ordítottam el magamat,megrémültem,hogy elveszítem.

Rögtön odarohantam hozzá és megnéztem van -e pulzusa majd az ölembe vettem és bevittem az egyik szobába.Tárcsázni akartam a mentőt vagy legalább az orvost,de kint hatalmas nagy vihar kerekedett így a térerő megszakadt,és a kiút innen bárhova,az is borzasztó nehéznek tűnt,és nem akartam egy kis időre se egyedül hagyni a barátnőmet.

A fejére pár nedves rongyot kerestem,a testét pedig betakartam és vártam,hogy felébredjen.

Leültem mellé az ágyra és néztem.Látni akartam újra ahogy kinyitja a szemét és elém tárulnak azok a hatalmas aranybarna szemek,majd érezni ahogy hozzám ér és mindenhol bizsergő érzés tölt el.

De legfőképpen csak annyit akartam,hogy ne legyen semmi baja.

Rossz volt így látni..Erről hasonlatként egy hervadó virág jutott eszembe akinek vízre és napfényre van szüksége..

-Harry..-szólalt meg alig hallható rekedtes hangon.

-Szerelmem.!Hogy vagy?Fáj valamid?Mit szeretnél?-kérdezgettem tőle,szerettem volna mindent megadni számára.

-Ő,hogy van?-nem értettem mégis kire célozgat.

-Biztos remekül..de mégis ki,hogy van?-a kezemet a fejére helyeztem ellenőrözni nem -e lázas.

-Senki..-vágta rá rögtön.Az ilyen pillanatok néha kicsit megzavarnak,mikor nem tudom mégis miről vagy éppenséggel kiről van szó.-Beszélhetnénk?

-Szükség lenne rá,de neked az lenne a legjobb ha kicsit pihennél még..

-Nem,jól vagyok.-erősködött.-Néha szeretném tudni,hogy te is azt érzed,amit én?Te is ugyan úgy szenvedsz?Neked is fáj a hiányom,ha nem vagyok veled?Te is érzed,ahogy az emlékek életre kelnek,amikor rám gondolsz,vagy egyáltalán gondolsz rám?Te is érzed ahogy halad az idő?Lassan,de biztosan,és fájdalmasan telik minden perc.Te is érzed.hogy ez így nincs jól?Hogy ennek nem így kellene lennie?Hol rontottuk el?-láttam az arcán a komolyságot,hogy ő ezekre mind választ szeretne kapni.

-Sosem késő újra kezdeni..-nem tudtam mást mondani neki.Mondtam volna el,hogy én úgy érzem eltávolodtunk egymástól mint tűz és a víz?Mondtam volna el,hogy azt érzem hamarosan történik valami?Valami ami megváltoztatja az életünket?Nem akartam.Nem szerettem volna megbántani.

-Még hányszor?Hányszor akarjuk újra kezdeni?-próbált felállni.Elsőnek még visszaesett azonban utána már könnyedén ment neki a dolog.-Hamarosan vége a nyárnak..London a második otthonom,de..

-De mi?-rám nézett majd elmosolyodott.Nem tudom,hogy ez egy őszinte vagy egy "sajnálom" mosollyal ért fel.

-De nem tudom,hogy képes lennék -e itt maradni,örökre..-fejezte be.Az utolsó szót kiemelte.

-Még velem se?-ragadtam meg a kezét.
-Kérlek,te sem gondolhatod ezt komolyan..Az együtt töltött közös 5 hónap alatt is rengeteget veszekedtünk..Képzeld el ezt egy életen át.-a mosoly még mindig ott ült az arcán,amit nem is igazán értettem,egy ideig.Azonban később megértettem.Ha majd nem leszünk egyszer együtt akkor én is mosolyogni fogok ha a Gracevel eltöltött időkről hallok vagy éppen mesélek.Azokról a hónapokról mikor boldogan keltem fel minden nap mert a világ egyik legszerencsésebb embere voltam,hogy mellette ébredhettem.
-Általában akik szeretik egymást azok szoktak veszekedni..-próbáltam jobb látásra bírni.
-Harry,akkor mi túlságosan is szeretjük egymást..Nem mondom,hogy eltudnálak felejteni,de lehet jobb lenne neked nélkülem..-fejezte be teljes komolysággal.
-Ilyet még hallani is rossz..Hogy tudnám valaha is elfelejteni azt a rengeteg közösen töltött időt?Emlékszel mikor elmentünk lovagolni és eltévedtünk?Vagy mikor magamra varrattam a neved kezdőbetűjét?Mikor bemutattalak anyunak?Mikor elmentünk helikopterezni?Mikor fent ragadtunk a padláson?Még annyi felejthetetlen dolgot tudnék felsorolni..Melletted lettem igazi férfi...-érveltem neki.És bevallom én,Harry Styles már a sírás határán voltam.Pedig én alapjáratból nem érzékenyülök el olyan könnyen.Azonban ő még erre is képes,hogy megríkasson.

-Mért csinálod mindig ezt velem?Elbizonytalanítasz..Hidd el én csak is a legjobbat akarom neked,még ha most ezt neked nehéz is elfogadnod..-próbált hátrálni,nem mert a szemembe nézni.

-Nekem az a legjobb ha mellettem vagy,fogd már fel az Istenért is.!-ordítottam el magamat majd a kezembe fogtam a közelembe lévő poharat és a földhöz vágtam.Láttam Gracen,hogy megrémült.Megijedt tőlem és a viselkedésemtől.Ezt a dolgot sose akartam elérni nála..

-Nem szeretem mikor agresszív vagy..-rázta meg a fejét.

-Sajnálom.-közelebb léptem hozzá és a szemébe néztem.-Én nem akartam..

Majd megcsókoltam,azt hittem ő elfog lökni magától,azonban nem tette.
Később a fejét a mellkasomba fúrta,én pedig átöleltem.Ez egy igazi idilli pillanat volt a sok veszekedés után..

*Pár nappal később*:
GRACE:
Szerencsére a kisbabának semmi baja nem esett,ami egy kisebb csodával érhető fel.Ezt a nőgyógyászom mondta mikor utána nap felkerestem.Ez is azt bizonyítsa,hogy ennek a gyereknek meg kell születnie.
Hazzával is kibékültem.Bár mostanában ez mindig így van,kibékülünk aztán rá pár napra újra összeveszünk.Kezdek hozzá szokni,ha lehet ezt mondani.
A srácoknak ma próbája lesz,és megbeszéltem Hazzával,hogy a végére benézek.
Felvettem egy mini szoknyát és hozzá egy mentol zöld magassarkút.Végül is nyár van még,akkor öltözzek is az évszakhoz megfelelően.

A hajamat lófarokba kötöttem és magamra kaptam még egy napszemüveget is.
A pár nappal ezelőtti viharnak már jele sincs,mivel úgy süt a nap mint ahogy még sosem.
Vagyis Londonba én ezt még nem igazán szoktam meg.
Elvégeztem mindent majd már indultam is.Úgy döntöttem a házunkhoz egyik közeli kisebb parkon vágok át,mivel gyalogolni volt kedvem.
A padokon ölelkező és csókolózó párok ültek.A kedvenc párosom egy idősödő házaspár volt.Egyikük sem volt manapság születettnek nevezhető de rajtuk látszott,hogy őszintén szeretik egymást még évekkel később is.
A környezet még ébredezett,a fák azonban már megkezdték lehullatni pár levelüket.
A kutyák össze vissza futkároztak hol a frizbik,hol a botok elől,hol pedig simán egymással.
Hirtelen egy csattanást éreztem magamon.
-Bocsánat..-mondta megszeppent hangon egy kisfiú aki eltalált egy labdával.
-Óh,ugyan semmi baj..-mosolyogtam rá majd a kezembe vettem a lasztit.A kisgyerek nem lehetett több 5 évesnél.A fogai még néhol bujdostak ki.Odaadtam neki a labdát amivel aztán boldogan kezdett el szaladgálni.Elragadtatott a kisfiús bájával.A játszótérre pillantva akaratlanul is elmosolyodtam.Annyi gyerkőc volt ott,és mindegyik játszott.Némelyik hintázott,homokozott vagy éppen csúszdázott,kakashintázott.Akadt néhány akik egymással voltak elfoglalva.
Mellettem éppen egy szerelmi vallomás folyt egy kislány és kisfiúval.
-Szeretlek..-mondta kissé pöszén a szeplős,barna hajú srác.
-Úgy mint a felnőttek?-a lánynak két copfba kötött szőke haja és hatalmas kék szemei voltak.
-Nem.Igazából.-válaszolta majd egy puszit nyomott a barátnője arcára.
Hiába,nincs tartósabb és csalókább valami a gyerekszerelemnél..
Ezen a rövid jeleneten egy aprót felnevettem.Olyan aranyosak voltak..Mindenkinek szüksége van a boldog élethez ahhoz,hogy gyerek korában ilyeneket éljen át.
A madarak hangosan csiripeltek,ami olyan megnyugtató volt számomra.Még órákon át tudtam volna itt sétálgatni azonban már indulnom kellett,hogy odaérjek a próba végére legalább.
Magam mögött hallottam pár fütty szót,azonban nem igazán törődtem vele szokásomhoz híven.
Mikor elértem a stúdióhoz a biztonságiak rögtön be is engedtek és az egyik ottani dolgozó el is kísért a fiúk terméhez.
-De én nem akarok menni.!Nem akarom itt hagyni Gracet.!-hallottam meg Harry hisztiző hangját.
-Ez itt most nem akarok,nem akarok kérdés.-mondta Paul szokásához híven határozottan.
-Mit nem akarsz?-léptem be a terembe.Minden ott lévő ember szeme rám irányult.
-Turné..Szeptember közepén indulnánk és júliusba lenne vége..-kaptam a magyarázatot Liamtől.
Eszembe jutott,hogy akkor már megszületne a kisbaba és Harry nem lenne mellette..
Hazzára néztem aki lehajtotta a fejét majd kirohant a teremből,nem tudtam mit csináljak utána menjek vagy hagyjam lenyugodni és időt hagyni neki,hogy átgondolja mégis mit akar..